2010. február 26., péntek

Díj - amikor én még kislány voltam

Díjat kaptam Brigitől. Elmaradtam a közlésével, ami miatt kicsit szégyellem is magam. Nagyon köszönöm neki! Megfordult már ez a díj nálam, a szabályok szerint 7 dolgot kell magamról írni, és írok megint 7 újat a kezdetekről.


Amikor én még kislány voltam.

Elég korán kezdtem varrni, ezt annak tudom be, hogy Anyukám is Nagymamám is varrt körülöttem. Szóval úgy három éves lehettem mikor anyagot, tűt és cérnát kérem Anyutól. lett belőle két ruha, persze nekem. Oldaluk 3 öltéssel összevarrva, s az egyiken zseb a másikon forod díszítésként. Annyira elégedett voltam a művel, hogy a siker érzése jónéhány évig kitartott és nem varrtam újra.

Hímeztem helyette, s emlékszem mikor ott ültem a mamám ágyán és letettem volna a kész hímzést, de az "ráragadt" a nadrágomra :(. Összehímeztem vele.

Kedvenc ovis versem is volt, ami persze hogy:
Anyu 

Tudok egy varázsszót, ha én azt kimondom,
egyszerre elmúlik minden bajom, gondom.

Ha kávé keserű, ha mártás savanyú,
csak egy szót kiáltok, csak annyit, hogy: anyu!

Mindjárt porcukor hull kávéba, mártásba,
csak egy szóba került, csak egy kiáltásba.

Keserűből édes, rosszból csuda jó lesz,
sírásból mosolygás, olyan csuda-szó ez.

"Anyu, anyu! Anyu!" hangzik este-reggel,
jaj de sok baj is van ilyen kis gyerekkel.

"Anyu! Anyu! Anyu!" most is kiabálom.
Most semmi baj nincsen, mégis meg nem állom.

Csak látni akarlak, anyu, fényes csillag;
látni, ahogy jössz, jössz, mindig jössz, ha hívlak.

Látni sietséged, angyal szelídséged,
odabújni hozzád, megölelni téged.
(Nadányi Zoltán) 


Anyás voltam, meg Apás :) de nekem Anyucikám meg Apucikám volt, olyan hidegnek érzem ma is az Anyám, Apám szót, túl távolságtartónak.

Akkor még bámultam a felnőtteket... igen Halász Judit sokszor ment, nagyon szerettem, most is, és most is sokszor megy.

Pici zöld tündér, Maminti voltam, farsangkor (kép a Facebookon, aki ott van látja). Szeretem a Négyszögletű kerek erdőt, kicsit visszavarázsol a gyerekkoromba. Van egy dal is róla, talán 100fok celsius? a "van egy hely a világon, ahol van sok barátom". Bánatomra sehol se találom neten a dalt. De van egy hely a világon, ez most a felnőtt 2010 internet korban a kicsit blogok világára hasonlít.

S végül rólam egy kép, amikor én még kislány voltam, legyen ez a 7.


Nincsenek megjegyzések:

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails