2011. május 30., hétfő

Cipők

már két éve készülnek. Azaz éppen 2 éve, 2009 május 30-án készült el az első saját készítésű cipőm, az akkor 4 hónapos Lilinek. Kézzel varrtam minden részét, a bal lábra valót az egyik alvás időben a jobbét a másikban.
Hogy is indultam el a cipőcskék útján? Vettem egy cipőcskét, olyan helyeset balerinát, rózsaszínt, piros-kék áruházban, Kínából. Helyes volt, de nehezen tudtam feladni. Jött az ötlet varrni szeretnék cipőt. Körberajzoltam a talpát, majd szépen a felső részt is megmintáztam, s jöhetett a varrás.

Persze az első nem volt az igazi, meg a második sem, jött a kutatás, keresés a technológiai lépések után. Aztán végül szép lett a külső és a belső is, a filcről váltottam a textilre, majd lett bőr talp is ahogy nőtt az első tesztelőm. 

Mára pedig új kis teszterem van. Patrik lába olyan pici, amire ugyan már varrtam cipőt (újszülött méretet 9 centiben), de még sose volt alkalmam látni milyen is az apró lábon az apró cipő.

4 megjegyzés:

Edina írta...

ennivaló pici lábacska:)))imádom! még meg is könnyezem ....én bolond!

Karina írta...

Milyen cuki kis talpacska!
És milyen jó, hogy belekezdtél a cipők varrásába, sokunk gyönyörűségére!

Zsóka írta...

Sok boldogságot, örömöt, jó egészséget mindnyájatoknak! Gratulálok a pici fiúcskához!

hekka írta...

Cuki! :)

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails