2010. március 15., hétfő

csík-csík-virág

A hétvége ugyan hosszú volt, de nem úgy sikerült ahogy terveztük. Pénteken férjem telefonált, hogy olyan rosszul van, hogy nem tud hazajönni. Autóba be, oda-vissza. Fal fehér volt és pocsékul, ennek jegyében telt a hétvége első fele, a másodikban pedig a cipők újra szerephez jutottak.

Ha varrok mindig eszebe jut valaki az anyagról, kivel vettem, kitől kaptam, kinek készül, vagy más emlékek. Azért jó ezekbe nem belefeledkezni, mert még össze vissza varrok mindent a nagy álmodozásban.


Éppenhogy sikerült lencse végre kapnom ezt a mini 11 centis csíkost, ami azóta már messze repült és egy kislány lábát melegíti Belgiumban. Még nem ment határon kívül cipőm. A csíkos anyagot Brigitől kaptam és mostmár nagyon ideje útnak indítanom a cserecsomagom.
Csíkkal teli a következő cipő is ami unokaöcsém lábára készült 18 centis méretben. A kissrác hihetelen magas, két évesen 98 centi és 26os cipő hord! Dolgozik a genetika, hiszen az apja is 2 méter.
Ez az anyag is csereberés Lidérckével, és az először ebből készült sárkányos cipő anyeskához vándorolt. Akkor teljesen bőr talppal, most csak tappancsokkal, mert irdatlanul megszenvedtem multkor a vastag kék bőrrel.
Került rá vitorlás is, így eszembe jutott egy másik kedves vásárlóm Bori is, akinek a kisfia szintén akkora mint Liló.

Ennyi csíkos után, hogy nehogy elvegye a kedvem a csudar idő virágosra váltottam. Ha az anyagot nézem eszembe se jut, hogy néhány napja még havazott. Egy talin, PJulcsi választásai között láttam meg, beleszeretem és jött is velem. Egy kis rucit szeretnék belőle nyárra, de ki kellett próbálnom :)



A cipő Jandó Jankájának lábára készült. Dóri azt mondja, nyugodtan ráírhatom a cipikre, hogy mosógépben mosható, mert 6-7 mosásra ők már tesztelték. Lehet, de azért jobb az óvatosság :)

Lenne még több is de csak 99%osak, egy rózsaszín kord cipő egy csodás tweed anyagból varrt szobacipő, de ezekről bővebben ha készen vannak és képet is tudok mutatni.  

5 megjegyzés:

boGár krea írta...

Nagyon szépek! Az a kis vitorlás milyen helyes!!!

Julcsi írta...

Szépek, mint mindig!
És hogy én is eszedbe jutottam, nagyon jól esik!:)

Ledorka írta...

A virágos tetszik legjobban. Talán, mert annyira várom a tavaszt.... agyon szépek! :)

Jandó írta...

Mind nagyon tetszik. Még jó, hogy a sajátunk a legjobban. :) Köszönjük. :)

bolyet írta...

Édes cipik megint, de ez a virágos...nagyon jó helyre kerül!:-))

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails