2010. január 31., vasárnap

hó - cipő

Ezen a héten egy igazán fiús cipőt szerettem volna készíteni. Így született meg sárkány és a vele megvívó Szent György. A kis filc képekkel próbáltam egyszerűbbé tenni, hogy melyik cipő melyik lábra való.
Nekem nagyon tetszik, de kíváncsi lennék a fiús anyukák véleményére. Kérlek írjátok meg! Hamarosan feltöltöm és megvásárolható lesz. Ez éppen 22 es méret azaz 14 centis lábra készült, de lesz folytatás ha tetszik másnak is.


Lilinek is kellett új cipő. Felállva egyre többet megy így a lába kicsit megnőtt, s kényelmesebb a 13 centis méret. Virágot, vagyis virág szerű díszt korábban Panna kord cipőjére készítettem (Meska) polárból. Ez a dísz most filcből és egy kedvelt gombból újra elkészült.



Készült hozzá hajpánt is amit hugom pénteki szalagavatójára a cipővel együtt fel is avattunk.



Hó persze nálunk is esik, rendületlenül. A hatalmas hóbuckák lassan embernagyságúak lesznek a kerten kívül és belül is. A hóvirág amire a hét elején napokig vártam, hogy végre kibontsa szirmait a fagyban és egy szép fotó keretében megmutassam, most méllyen kb 40 centi hó alatt, lehet hogy végleg eltűnt erre az évre :( Sebaj majd a téltemető sárga szirmocskái felvidítanak.

Kellene is egy kis vidám virág mert néha eléggé el tudok keskenyedni apróságokon. Szerencsére a héten sikerült hamar felvidulnom, mikor csatlakoztam a horgo-bloghoz és nagyon jó csapatban elkezdtem először horgolni. Sikerélmény nagyon! Szombaton ugyan már a nagy hóban, de gyorsan elszaladtam a kis kézimunkaboltba és vettem új, nagyobb méretű 3-as horgolótűt. Kész termék még nem látható, de Annás nagyikockája akkora örömöt okoz, hogy már 20x20 centi horgolt négyzettel rendelkezem. :)

4 megjegyzés:

bolyet írta...

Én mint két fiúval /is/rendelkező Anyuka bizton állíthatom, hogy ez a cipellőcske mindenkit levesz a lábáról!Nagyon kedves, tündéri és ugyanakkor kellőképpen "vagány"!Igaz ezek a jelzők minden cipőcskére igazak!Sok ilyen tüneményt kívánok még!

Jandó írta...

Nekem is nagyon tetszik a sárkányos cipőcske. Főleg, hogy sárkány rajongük vagyunk. Szerinztem lánynak is remek lenne, bár azért nem igazi lányos. Lili nagyon cuki. :)

Tündérlátta írta...

Csodaszép a lányka és a cipők!! Egy ilyen csodát olyan szívesen hordanék én is!

BCili írta...

Nagyon köszönöm a bíztatást! örülök, hogy fiúksnak is lányosnak is tetszik. Ripsz ropsz el is vitték, úgyhogy jön majd a következő.
A nagy méret is jön, már kiszabtam és a papucsom rongyolódása egyre csak sürget, hogy el is készüljön :)

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails