2010. január 27., szerda

békakirály

Bár megannyi olyan terv van amit már régen szeretnék megvalósítani, pl táskát varrni (igen mégis neki fogok állni, köszönöm hozzá a bíztatást) azért mindig van valami új ami eltérít egy kicsit.

Lili bele van szerelmesedve a tükörbe. Képes hosszú-hosszú perceket eltölteni előtte, illeg-billeg, dumál és nyalogatja. Kapott ezért szülinapra saját készítésű tükröt barna filc keretben világos szirmokkal, amit anyukám és hugom készített. Amikor megkaptuk anyu már mondta is, hogy  mit csinálna máshogy, mi nem sikerült és rávett készítsek tükört (is).




Ezért készült a békakirályfi tükör. Az alapja egy erős műanyag lap, ami nem hajlik könnyen, de elég rugalmas ahhoz hogy el se törjön. Hátulra egy kis zseb került amibe kisfésű, csatt befér.
Nagyon hasonlót vettem tavaly, mármint a belső lap, az autóba. Lili hátul utazott és hogy lássam míg vezetek, és lássom ő is engem a hátsó fejtámlára került ez a tükör. Nem is kellett sok hozzá, amint Lili bekerült az autóba már leste is a tükröt, hogy lásson, hiába voltam vele szemben :)

Feltettem a Meskára próbának, mert szeretnék még tükröt készíteni különböző formában, ha van rá igény. Szerintetek milyen?

(Képen azért nem Lili van mert éppen a finom délutáni pihijét töltötte, helyette a kevésbé ugri-bugri a fényképezést hagyó babája állt modelt.)

3 megjegyzés:

Ledorka írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
BCili írta...

A tükör egy fólia, ami műanyag lapra lett ragasztva. Nagyon jó képet ad vissza mivel a lap elég merev. Tudom, hogy nem lenyúlni akarod, majd megteszi helyetted más :(

Ledorka írta...

:(
Törlöm a kérdést, te meg a választ, jó? :)

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails