2009. október 1., csütörtök

Őszre kantárost

Milyen jó is egy jó kis kantáros gatyó, olyan mint a vakondnak is van, nagy zsebekkel. Nem ezen a véleményen voltam gyerekként, amikor csak rajtam volt otthon meg játszás alatt kantáros, nehogy kilógjon a derekam. Anyu védett, mert neki bizony fájt a háta. Szerencsére vagy a kantárosoknak köszönhetően nekem eddig semmilyen hátfájás nem jelentkezett. Ezen felbuzdulva varrtam hát Lilinek egy, mad még egy kantáros gatyót. Először egy fehér polár anyagot használtam fel erre a célra.


A következőnél már alakítottam a szabásmintán, mert a '89 ban készült "Varrd meg magad" gyerekszabásmintát tartalmazó gyűjtemény igencsak ráncfelvarrásra szorul. Szóval szerintem egy kicsit túl bő vékony kis Lilibabámra.
Egy babacipőnek vettem drapp kord anyagot, ez volt Panna anyukájának a kérése és ha már anyagot vettem, vettem annyit, hogy más is kijöjjön belőle. Még szerencse, hogy sok-sok blogot olvasok így tudtam meg, hogy nem mindegy merre esik a kord száliránya. Szóval simogattam az anyagot, kiszabtam, megvarrtam. Még némi munka akad rajta felhajtani, gombot varrni rá és jó lenne letűzni a felső mellrészt is, de már most tetszik.



Most már csak egy őszi cipőt, kell Lilinek is varrnom.

Nincsenek megjegyzések:

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails