2009. október 19., hétfő

cicák

Vendégségbe mentünk két kislányhoz, és mit is vihettünk volna mint saját készítésű ajándékot. Két kék cica lett az eredmény, melyet előbb Lili le is tesztelt. Neki is tetszett. A saját rongybabájával együtt meg visongatta őket, aztán zutty hátra. Azt a korszakát éli mikor mindent eldob, ha már megúnja. Míg a játékokkal nem is lenne gond, nade a konyhában van mit takarítani evés után alóla. Addig sepri a kezével az asztalt míg biztosan le nem kerül róla.



Na de vissza a cicákhoz. A szabásminta sk meg egy kis nézelődés alapján készült, merthogy még mindig nincs Tilda könyvem. Van is rajta mit alakítani még, de a buksi az Tilda féle mégis, mert hogy a neten is lehet találni bemásolva mintákat. A test pedig a baba test kicsit rövidített lábakkal egybeszabva. A baba még nem fotóképes. Kell még rajta javítani, a fejével nem vagyok megelégedve. Valószínű ez a legnehezebb része a babakészítésnek.

A cicák világoskék plüssét nagyon könnyű volt kifordítani még az apró karoknál és farkincánál is. Lenne még mit csinálni rajtuk, de egyik ötlet után jön a másik és az előzőt is be kellene fejezni :)
Egyik nap Lili is cicának öltözött, egy kis tejföllel az arcán.

Nincsenek megjegyzések:

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails