2010. július 5., hétfő

Próbakötés avagy levelek rabságában

Amíg nincs gép, marad a kézi munka!

Kötni kezdtem. Azt hiszem teljesen magával ragadott a csipke, és a csikpe levelek. Kendőnek, stólának, sálnak nagyon szeretem.

Az ihletet a kötéshez ez a csodás leveles zöldes átmenetes kendő adta. Szerencsés vagyok mert az enyém, így nem kell sóvárognom utána, bármikor megnézegethetem, megcsodálhatom. Amit szinte nap mint nap utazások alatt meg is teszek.

Csodálom, mert egy rejtéj számomra hogy is készül, de stólát már tudnék csinálni. A próbakötést még pamut fonalból csináltam. Tudom, hogy a próbakötés a mekkorát hivatott megmondani, de nekem a tudom e kötnit . Nem volt a legjobb választás a fonal, kívéve talán a színét, mert egyszerűen sokkal merevebb mint a gyapjú és a szemek girbe-gurbák. Mikor már azt hittem megy, akkor láttam, hogy sehogy se lett jobb, hiába ismertem a dupla fogyasztásokat nem akart szép lenni sehogy sem. Aztán a 3as fogyasztás akart kifogni rajtam, de nem hagytam. Végül a próbának a fonal vetet véget, ennyi volt belőle.

Elővettem hát a gyapjút és mennyivel másabb, ugyan úgy kötöm mégis sokkal szebb, egyenletesebb arra dőlnek a szemek amerre akarom, nincs gondom a szemek szorosságával a dupla vagy hármas fogyasztással, csak talán az az egyetlen bánat, hogy lassan haladok. Persze mert 3as tűvel kötöm ami ráadásul kétvégű zoknikötő tű, pillanatnyilag a nagyobb körkötő túl nagy, köztes pedig nincs. De nem gond, amíg nincs gép, csak nyugodtan haladhatok. Ja hiányzik róla a kép? igen, mert a  minta a világoszöld leveles nem adja ezen úgy ki magát, talán ha blokkolom majd akkor.

A múlt héten kaptam egy prospektust gépekről, de ez még várat magára, és találtam egy kötős boltot. Sajnos bemenni nem tudtam, mert csak egy telefonszám volt kiragasztva, amin el tudom érni a boltost. Ez mindent elárul a bolt forgalmáról. Ma pedig egy másikat ahova be is jutottam. A választék fonalból és tűkből igencsak szegényes, de ha xszemeznék, akkor boldog lehetnék, abból mint a tenger annyi volt. Nem adom fel! :)

5 megjegyzés:

Zsófi írta...

A hármashoz: ahhoz, hogy tényleg jól mutasson, át kell forgatni a szemeket. Pl, ha azt szeretném, hogy a bal szélső legyen fölül, a jobb szélső a második, akkor hátulról beleszúrok az első két sima szembe (a tűn úgy helyezkednek el, hogy a bal szál van elöl és a jobb szál hátul - ha kell ezt is át kell forgatni), majd így visszateszem a bal tűre és egyszerre lekötöm a három szemet (a bal oldali szem viszont úgy helyezkedik el, hogy a jobb szál van elöl és a bal hátul).
Érdemes megtanulni mind a csavart simát, mind az egyszerű simát, mert meg lehet takarítani a szemek átforgatását, a 2., 3. ismétlődés után már menni szokott a ritmus tartása. :-D

PETUNIA írta...

Óó, de tudom miről beszélsz, én is pont így küzdök :o)
Hol fenn, hol lenn. Egy tanács, amit néhány napja kaptam Neked is jól fog jönni : " Ne feledd el élvezni menet közben amit csinálsz, hisz alapvetően azért csinálod " :o)

BCili írta...

Zsófi, köszönöm! Forgatom én csavarom én, nincs is azzal gond, de annyira rugalmatlan ez a Catania amiből a próbát csináltam, hogy nem ment simán. Most szerencsére sokkal jobb a gyapjúval.

Petunia: ez a lényeg az élvezem, s rá kellett jönnöm sok múlik a fonalon! Lassan a fél stóla kész! kitartást és sok örömöt a kötéshez neked is!

zazálea írta...

És ez milyen minta, ez a szép minta? :o) És zöld.....!

BCili írta...

nem tagadhatom zöld szerelem van. Melyik mintár gondoltál? A próbáé a barka lapján lévő kicsi levél minta, a kendő pedig Ahama kötése, gail.

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails