2010. július 10., szombat

meska

Kicsit visszatekintek egy évvel ezelőttre, amikoris felkerültek a meskára az első cipőim. Ezek voltak azok.
Persze nyáron gyapjúfilc cipőt eladni, bátor dolog :) Aztán jöttek a textil cipők szép számmal és jött egy felhívás, a meskabala. Visszanyúltam az eredeti filccipőhöz és lett belőle egy kicsit madarasabb forma. Szerettem, és úgy látszik más is, mert felbuzdulva Aledi kiváncsiságán, engem is furdalt milyen helyezést érhetett el és megkérdeztem. 5. lett! Hihetetlen! Nem, nem is akarom számolni hány szavazat hiányzott valahova, mert nagyon boldog vagyok ezzel a helyezéssel és nagyon nagyon köszönöm mindenkinek aki rám is szavazott!
Kaptam is lehetőséget az árulására, de nem tudom, hogy másoknak ebben milyen tapasztalatuk van, mármint meskabala árusításban. De ha valakinek van és megosztja velem szívesen veszem akár privátban akár megjegyzésben.

Ha összegzem az első évet nagyon jók a tapasztalatok szeretem ha valami elkel és jó visszakapni egy pár sort hogy megérkezett a csomag, tetszik, esetleg kép is jön! Csak kevés kivételes eset volt, de sajnos volt amikor egyszerűen nem reagáltak a levelemre, így egy csomagról azt se tudom megérkezett e. A vásárló egyébként facebookon bejelölt, de azt hiszem aki a nem reagál 2 levélre azt nem is ismerem. Bízom benne, hogy az a néhány apróság is jó helyre került! De a termék eladáson túl a legtöbbet adja, az alkotók és vevő-alkótó barátságok, sose tudhatod hogy tőled pár percre hasonló alkotó lélek él.

Egyébként visszanyúltam a filchez mostanság is, s készülödöm tervekkel amik nem tudom mikorra érnek be, ezt nem segíti hanem inkább hátrálttja a sok napsütés, de remélem hamarosan ismét lesz néhány portékám. Kicsit nehezebb filcet találnom, gyapjút meg még inkább de ha máshogy nem majd (a) postán kapok :)

3 megjegyzés:

Aledi írta...

Jaj, de örülök! Nagyon megérdemelték azok a kiscipők ezt a szép helyezést.
Szerintem még nem indult a Meskabala bolt, én legalábbis nem láttam. Én is kaptam felkérést rá, amit el is fogadtam, de utána semmi hír nem érkezett a dologról. Nyár van, szabi van :)

hekka írta...

Ezek a cipőcskék tőlem is kaptam egy pontot! Nagyon ötletesek! A Meskabala boltról én sem tudok semmit, csak Aledit tudom ismételni.

BCili írta...

Aledi: köszönöm az infót a meskabala boltról! Ha Te nem lettél volna ilyen kíváncsi és se tudtam volna a helyezést, így a szavazat mellett a kíváncsiságod is köszönöm :)

hekka: neked is köszönöm! Hamarosan érkezik hozzád az ígéretem!

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails