2010. április 25., vasárnap

szuper

ilyen volt a hetünk. Ugyan voltak benne bakik, és változások mégis nagyon nagyon jól éreztük magunkat!

A szép napsütésnek köszönhetően szinte egész nap kint tettünk vettünk, szélforgókat szüreteltünk na meg szereltünk, bicikliztünk, kertészkedtünk na és persze varrtunk is, mindent a napsütés 100%os felhasználása mellett kint a kertben.

Nincs mese menni kell ki, már korán reggel! Ha lennének tyúkjaink mondanám, hogy azokat etetni, na de nincsenek. Viszont menni kell megnézni a postaládát, leszedni a meg össze is szedni a forgókat, mert azért volt szél is, bringázni is kell, meg az első fagyit megenni. Hmmm, milyen finom is az. Mint az ebéden a tejföl amit jó elkenni az arcunkon vagy egy finom rámen amit már Budapesten is lehet kapni és ezen a héten ebben is lehetett részünk! A jó levegőn persze mindenki elfárad, főleg ha tele a gyomor, ki is dőltünk korán, de napközben míg a kisasszony aludt ...

... kiköltöztettem a varrógépet a kertben és szépen haladtam. Idilli varróhelyet teremtettem.  Heti termés 5 cipő: 2 gyerek, 3 felnőtt, 2 nadrág Lilinek és hip hip hurrá a takaró is elkészült. Majd mutatok mindent, szépen sorban, de a képeken az alábbi kreálmányokat lehet felfedezni: kantáros nadrág igen régről de most nőtt bele 74 es méret? :), kifordítató kabát Burda gyerekdivat alapján, ismerősen szőrös anyagból, Ottobre 2010/1 minta alapján készült rózsaszín kordnardág, ennek lett most másik kord testvére és a barna térdgatyó. Kihagyhatatlan, hogy megemlítsem Bolyet sapit! Egy mosás után belenőtt :)

Szóval ettünk, ittunk, dolgoztunk és jót mulattunk, s legfőképen együtt voltunk, ilyen jöhet még még sok!













5 megjegyzés:

krisz írta...

Hú,jól hangzik!A szabadtéri műhelyedet nagyon irigylem.Csoda hangulatos!!!!!És milyen sok minden készült!!!A kis nadrágra nagyon kiváncsi vagyok,már én is szemezgettem vele.

Strugamano írta...

Nagyon idilli hetetek volt. Még sok ilyet nektek!

Aledi írta...

És még jönni is fog sok ilyen :)
Műhely a szabadban? Jaj, bocs, de most nagyon irigyellek.

BCili írta...

Krisz, hamarosan mutatom a nadrágokat, szerintem érdemes belevágni, ráadásul a te 2008 as számodban rögtön van is amit nem kell alakítani.

Strugamano, Aledi hát azért volt benne minden, de az összkép teljesen kerek és nagyon jó! Azért a kerti műhelyből még hiányzik egy árnyékot adó ernyő és a fű is hamarosan kinő ahol tavaly kikopott. Élmény kint lenni ilyenkor.

Ledorka írta...

Beállok az irigykedők sorába. :) Szuper a kinti műhely! Liliben meg mintha a saját lányomat látnám. :D Mici is hasonlóan eszik...

Ezt hoztam:
http://oltogeto.blogspot.com/2010/04/cukker-blogger-d.html

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails