2011. július 30., szombat

Délután

Délutánonként míg a kicsi - ha szerencsénk van, s általában van- békésen szunyókál, valami jó kis programot szoktunk csinálni Lilivel. Minden jöhet amit lehet csendben is csinálni, mégis élvez. Rajzolni, festeni, gyurmázni, kirakózni szoktunk.

Próbálgatjuk az ollót, több kevesebb sikerrel. Lili szófogadó és nem nyúlt eddig se ollóhoz, se késhez se tűhöz, tudta szúr és vág és fáj. Na de megkaptuk az első gyerekollót, s ezzel újra tervezte az alig két hetes polóját. Azóta ő is tudja, én is tudom a leckét, csak velem vághat, nekem pedig jobban kell rá figyelnem!

Festeni is szoktunk, ez is jó móka, a végére mindig be kell kenni a kezét és azzal is nyom néhány mintát. Legnagyobb bánatomra egymást érik a lenyomatok, a helyett, hogy egymás mellé kerülnének. De ez az ő alkotása nem szólhatok bele mindig.

A nyomdázás más formáját is próbáltuk, a krumplinyomdát. Szépen előkészítettem míg nem volt itthon a krumplikat, ki is faragtam, majd miután hazajöttünk elétettem, hogy megnézhesse ezzel fogunk nyomdázni, várjon és hozom a festéket. Csak néhány percet hagytam magára a mintákkal, de mire visszaértem az asztalhoz már nem voltak meg. Megette! Mindig szoktunk enni nyers zöldséget, s ezek most ráadásul formásak is voltak :) Tanulság, legközelebb alaposan meguzsonnáztatom előtte :)

Gyurma is került hozzánk. Először vettem, majd főztem, színeztem lett pirosunk, narancsunk, sárgánk, zöldünk, kékünk no meg lilánk. Készültek is az alkotások a mi felnőtt kezünk között, ő meg pakolta, takarta a gyurmababákat, gyurmapárnákat, gyurma lepedőket. Néha ő is beszállt gömbölyíteni, csigát készíteni meg rétest, egészen addig míg jött a kánikula és a gyumra nem bírta a hőséget.

Most hűvösebb van, ismét készült gyurma, ismét előveszünk a festéket és lesz nyomda, meg lesznek egymás kezét fogó körtáncot járó babák, de már tudjuk melyik hobbinak mi a "veszélye".

4 megjegyzés:

orsolya vanessza kiss írta...

Milyen jó ötlet a gyurmát fagyis dobozban tárolni! :)

Mi mindig vacakolunk a nejlonzacskókkal :)

H. Mária írta...

Ez a gyurmázás nagyon jó ötlet. Még soha nem próbáltuk főzni. :)

patonaifabian írta...

A nyers krumpli az nálunk is favorit....de jó, hogy ilyen kis ügyes és hagyja a picurt pihenni Jó mókázást nektek!

Judit írta...

Ez nagyon aranyos, hogy megette a nyomdát:))) Mi is próbálgatjuk a kézműveskedést mostanában:) Egy ötlet, hatalmas csomagolópapírt ragassz a falra, ha van szabad felület. Nálunk az előszobában van, és oda lehet firkálni.

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails