Ha visszaemlékszem nagymamám nyári kertjére mindig hatalmas hortenzialabdák jutnak eszembe. Persze volt ott más is, de valahogy ez megragadt, s vele együtt a hangulat. A ház és vele együtt a kert már nincs meg. A vágyam pedig egy hortenziáért az évek során egyre csak nőtt és nőtt. A kertünk már nincs meg, de hortenziám mégis lett. Egy igen apró példány, amit egy 4x5 ös, dugványozó cserépbe ültettek, de virágzik és gyönyörű, na meg persze az enyém!
Itthon átültettem óvatosan, kapott egy a szépségét el nem vonó egyszerű kapót és csak rá kell néznem minden bánatom elszáll.
Pedig bánat is van, kár tagadni. De szerencsére nem tart soká, pedig vannak emészthetetlen történések. Például, hogy a hétvégén babalátogatóba mentünk volna, s nem számítottunk rá, hogy csak pontosan 4 és 5 óra között fogadnak, mert utána 5 től a 4 hónapos gyereknek séta van, amire már nem kísérhetjük el. Bevallom érthetetlen. Megmaradt hát a hétvége harmadik ajándéka, egy kicsi vagány csíkos cipő, sebaj, majd jobb helyre kerül. S ha eszembe jut a történet, csak ránézek a rég vágyott és elért virágomra.
5 megjegyzés:
Ó, nyilván első gyerek, és még el vannak varázsolva a szülők, bevették, hogy percre pontos napirenddel kell nevelni a csemetét. :P
Rá fognak döbbenni, hogy ez mekkora hülyeség... Persze, bizonyos szempontból már késő, hiszen, nektek (és gondolom, másnak is) már szereztek néhány csalódott percet.
A cipő édes, mint mindig. :))
Faramuci helyzet...de sebaj én ha a cipődre nézek jobb kedvem lesz.
Az anyagrendelést holnap intézem :)
Nagyon szép virág. Ilyen is kellene, nekem is. :)
Nagy kedvencem ez a csíkos csuka :)
lidércke, persze első gyerek, de hát nálam is volt első gyerek ... lehet, hogy a nagy várakozás/vágyakozás ami miatt másként értékelik a dolgokat.
Fren: köszi.
Márta: látod, virág szerelem ez :)
Strugamano: köszi, nekem is :)
Megjegyzés küldése