2010. december 1., szerda

karácsonyi hangulat, várakozás

Ez, a mostani cipő a fenti címnek minden szempontból eleget tesz. A történet hosszan, egészen júliusig nyúlik vissza, amikor még varrógép nélkül nekiálltam, kézzel cipőt varrni. Lassan ment, főleg a gép sebességéhez képest, de nagy öröm volt látni a kerekedő mini cipőt. 

Aztán lett gép, és előkaptam az akkor készített iciri-piciri szabásmintát és egy karácsonyi hangulatú cipőt varázsoltam belőle. Valóban varázslás, mert mindössze 8,5 centi a tapacskája, azaz újszülöttre való. Azok a csepp babák pedig önmagukban egy csodák, s mellé a karácsony varázsa. Egy babára és a karácsonyra is igazán lehet várni, készülni, ezt mint anyuka jól tudom.

Remélem, hamarosan majd viszont láthatom egy képen a kis csíkost, mert elajándékoztam, s november eleje óta egy kedvelt fotós cipőgyűjteményét gazdagítja. Így számomra várakozás az is, hogy egyszer lábon lássam.

A csíkos anyagot Lidérckétől, a barna kordot Bolyettől kaptam, akik ezekkel megalapozták az idei karácsonyi hangulatom.

5 megjegyzés:

Ledorka írta...

Tündéri ez a minicipő. :)) Volt még a csíkosból? De jó! :)

Aledi írta...

Ó, ez tüneményes!

bolyet írta...

Nagyon cuki,cuki,cuki!:-))

BCili írta...

Lidércke, hogy volt e, még van is! Spórolok vele, és az utolsó pillanatban kis lábnak valót is varrtam belőle, de még így is maradt :)

Aledi, bolyet: köszi

H. Mária írta...

Nagyon jó, aranyos. :)

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails