2010. május 20., csütörtök

fiúk fiúk

Volt egy tervem, varrok cipőt. Lilinek, majd jött, hogy másoknak is, lányoknak és fiúknak. A lányokkal könnyű dolgom volt, mert csodaszép textileket láttam, a fiúkkal meg jöhettek az ötletek, hogy is lehetne fiúsítani.

Könnyű volt csak az anyag mintáját használni semmi díszítéssel vagy eseteleg egy kis szalaggal, gyöngyel, de ezt a fiúk esetében nem tudam megvalósítani. Így jött létre, az ami ugyan sok más cipőn is él, hogy képecskék vannak az orrukon. Elsőként a sárkány és Szent György került fel, és meglepődtem mikor pikk-pakk el is utazott tőlünk. Kért más hasonlót, de figylembe kell vennem azt is, hogy a mesefigurát megalkotók a könyvekbe a maguk pénztárcájába rajozlják ezeket a képeket, nem az én cipőimre (ugye érthető mire gondolok?). Azért nem maradt mégse üres a kézem, vannak olyan figurák ami átformálhatók úgy is, hogy tudjuk miről van szó.

Ezek a mostani fiú cipők, és nincs annál jobb mikor újra kérnek, és visszatér a vevő. Lett hát újra sárkány, most ugyan máshoz kerül majd, és lett a kisfiúnak két új cipője (szörnyű, hogy az utazásom miatt felkell tankolni cipőkkel :) ). Mivel a hármat együtt varrtam sokkal egyszerűbb volt a kivitelezés, de jobban át is kellett gondolni, hogy semmi se maradjon le.

Szeretem őket!

9 megjegyzés:

toritextil írta...

hehe, itt is itt vagyok :P
cukiiik :))

Mesi írta...

De jókat találtál ki! Fantasztikus a sárkányos, meg a Kisherceg, meg mindegyik!
A fiús díszítéssel én mindig gondban vagyok. Nálunk nem lehet semmi "lányos", semmi állat, csak ami jármű, vagy rettentő "tudományos" :)

Fércművek írta...

Fú, nagyon tetszenek. :))

Maimoni írta...

Nagyon jól néznek ki!

BCili írta...

Köszi, köszi, köszi lányok, bocsánat asszonyok, fiús anyukák! Nehéz dolog eltalálni a fiúk ízlését de remélem nekem is lesz egyszer egy fiam, s akkor majd... lehet hogy jönnek a markolók meg az ásógépek :)

hekka írta...

Nagyon-nagyon jók ezek a fiús kiscipők! (Látszik, hogy én is fiús anyuka vagyok, ezek még közelebb állnal hozzám, mint a csodás lányos cipellők.) Remek ötleteid vannak, nagyon kíváncsi vagyok, mi lesz a következő!

Móni írta...

Gyönyörűek, nagyon tetszenek!

BCili írta...

Hekka: hogy mi lesz a következő? na arra én is kíváncsi vagyok :) van még fiú a tarsolyba, hamarosan jönni fog, bár más jellegű.

Móni: köszönöm, örülök, hogy tetszik :)

krisz írta...

En is irtam Neked!Miert nem mentette el?!

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails