2011. szeptember 29., csütörtök

Magamnak

ritkán varrok. Erre a projektre is rákészültem alaposan úgy másfél évet.


Egy kedves vevőm mondta akkor, hogy ha majd egyszer táskát varrok szóljak neki. Most szólok. S arról is szólok, hogy bár nagyon tetszett megvarrni, és nagyon olyan lett mint amit elképzeltem, néhány apró hibájával együtt amivel azért simán együtt tudok élni, nem állok be táskát varrni. Van sok, szebbnél szebb táskákat varró ismerősöm, lehet a blogrollban nézelődni köztük. Furcsa lehet nekik így is, hogy nem tőlük választottam, remélem megbocsátják. A kenyerüket nem veszem el, akad nekem bőven tennivalóm.


Az anyagot még fogom használni, természetesen cipő lesz belőle. Finom gyapjú, halszálka mintás az egyik kedvencem. Barnával, mert barna cipőim vannak, halszálka mintás harisnyákkal :)

2011. szeptember 27., kedd

Állandó

kísérletezés és apró áttervezés, mintha sose akarna véget érni mindig valami leheletnyi újítás.

Most ez a kedvencem. Bár rálépünk, ha hordjuk a cipőt észre se vesszük, s a cimke is már a régi, mégis attól hogy most kapott egy tűzött keretet olyan komolynak tűnik.

2011. szeptember 22., csütörtök

Vásárolj az ETSY-n

Most, hogy kész a vásárlási információs lapocska is, egy fontos részt kell még tisztáznom ez Etsy-s vásárlásról.
Mici köszönöm, hogy eszembe juttattad :)

Szóval pártolom én a hazait, de ami nem jó az nem jó, és sajnos egyre kevésbé jó. Így kerültem az Etsy-re. Ahogy a vásárlási információk között található (nem tudom hányan olvashatták el, de köszönöm azoknak akik megtették) szeretném az Etsy-s boltomat fellendíteni. Nem azért mert ott magasabbak az árak, hanem mert a lap színvonala olyan amilyet kívánni lehet. Az ottani árak ezért az ottani közönségnek lettek kitalálva, annak a piacnak a színvonalához igazodik, melyből szerintem, remélem az én portékám sem lóg ki. (itt jöhet egy kis biztatás :) )

A hazai vásárlóknak ettől még nem kell rögtön becsukniuk az oldalt, mert van az Etsy-nek egy nagyon jó szolgáltatása a kupon amellyel rögtön a haza árakhoz tudom illeszteni a cipők árát.

A következő képsorok segítenek eligazodni benne!





Az árak persze az árfolyam miatt kicsit ingadozóbban, de ez nem egy lakáshitel, szóval kb 100-200 Ft eltérés.
Az Etsy-n rendelt árut is át lehet venni személyesen, s beállítom a kp-s fizetési lehetőséget is.
Aki az Etsy-n szeretne vásárolni, kérem keressen meg, hogy egy személyre szabott kupont állítsak ki!

2011. szeptember 21., szerda

egy új fülecske

ahol mindenki aki érdeklődik a vásárlás iránt megtalálja a hasznos információkat.

2011. szeptember 20., kedd

Farmerban is lehet nőiesen


Legújabb anyuka cipő, lánya is hamarosan kamera elé áll.

2011. szeptember 14., szerda

Kord cipők

Valószínű kiderült már, hogy szeretek cipőket készíteni :) De szívem csücske ha anya-lánya vagy anya-fia pár készül. Rögtön kettőt is mutatok.
A képen egy 38 méretű anyuka 26os kislányával és egy kölcsön gyerekkel szerepel :)

40 es cipőméretű anyuka és 23 as méretű kislánya már hordja is ezt a párost.

2011. szeptember 12., hétfő

Évforduló

Az elmúlt héten ünnepeltük az 5. házassági évfordulónkat.
Sokszor gondolok vissza a nagy napra mikor örök hűséget fogadtunk egymásnak, de aznap különösen sokat járt a fejemben az 5 évvel azelőtti nap történtei a készülődéstől kezdve a buli zárásig. Fantasztikusan jól sikerült nap volt.

Az egyik ajándék pedig szorosan kapcsolódik a babákhoz. Egy csomagot hoztak be nekünk amit azonnal bontásra ítélték. Elkezdtük kicsomagolni és csak bontottuk, bontottuk körülbelül fél órán keresztül miközben a DJ kommentálta az eseményeket. Szedtük le a rétegeket először szépen aztán a végén már csak úgy ahogy jól esett, s legvégül egy tenyérnyi dobozban egy babatutyi került elő.

Később ez a nászajándék lett Lili első cipője :)

Sok cipő készült már születésnapra, ajándékba, vitték keresztelőre, de nászajándékba még nem, vagy csak nincs róla tudomásom. Ez a cipő viszont tökéletesen beleillene egy ilyen nap ajándékának.


Fehér is, a rózsaszín szalag nélkül uniszex is, és apró puha mint egy pici baba :)

2011. szeptember 8., csütörtök

Masnis cipőhöz

masnis táska és hajpánt is jöhetne. Tegnap találtam rá ezekre az Etsy-n, szerintem szuper!

Anya kezében lehetne ez miközben a kislány hajában is masni kerülne

és persze a cipő:

2011. szeptember 4., vasárnap

blogtalálkozó 2011

Olyan volt ez a blogtalálkozó mint egy randevú. Hatalmas várakozás, készülés előzte meg, próbáltam hozni a legjobb formámat amit egy pici gyerekkel meg tudok valósítani és vinni minél több pici alkotást, hiszen ez az amiről ismernek, s ez az amire mindenki kíváncsi, amit mindenki szeretne megtapogatni. S akkor ott néhány pillantás alatt minden kiderül. Amikor meglátsz egy ismeretlen ismerőst, akivel már sok sok szót váltottatok, s lesz nagy csalódottság vagy  nagy öröm. Korábban voltak csalódásaim is ilyen találkáknál, vásári kilátogatásoknál, de szerencsére ebben az évben sokkal több volt a pozitív ismerkedés, mint például most is. szeretem amikor egy-egy válasz nem egy gép közbeiktatásával késleltetve születik meg, nincs más ami elvonja a figyelmet (azért nekem most is volt, hiszen nem egyedül mentem), s látható a mimika, hallható a hang, s a személy kisugárzása, terméke magával tud ragadni. Ez kell ahhoz, hogy pozitív legyen a várakozás, s például megfelelő helyre kerüljön az a finom süti is ami Mici Pálja készített (az egyetlen volt amit meg tudtam kóstolni, s nagyon jól választottam).
Nem tudtam sokakkal beszélgetni, amit sajnálok, de az a néhány annál jobban esett. Nem is ismertem a társaság nagy részét, de pont ez volt a lényeg, hogy saját kis világomon túl lépjek, ismerkedjek, s ma mikor a géphez ültem új blogokat fedezhessek fel. Jó volt!
Jó lett volna még több ismerős, és még több idő, hiszen hiába mentem korán, a három hónapos fiúcskával és azzal, hogy délután még egy esküvőre is kellett mennünk alaposan behatároltam a lehetőségeket. Patinak e mellett sok sok puszi jár, hiszen csodásan végigaludta az esemény nagy részét, s mikor ébren volt nagy mosolyával próbált mindenkit az ujja köré csavarni.
Ginának nagyon köszönöm a szervezést! Képeket itt és itt találtok amiket a többiek készítettek!
Aledinek köszönöm az alvó babát mindkét gyereknek nagyon tetszik Pati csodálja, Lili ringatja, jó dolga van nálunk :)

2011. szeptember 1., csütörtök

Ősz

Mondhatom az augusztus jól elszaladt egy bejegyzés se készült. Tombolt nálunk a nyár, itthon volt mindkét gyerek, s ha hétvégén lett volna szusszanáson nélkülük akkor nyakunka szedtük őket, s irány Szentendre, Dömös, Pomáz...

Most pedig a naptár szerint már ősz van. Íme hát az első őszre hangolt cipő, ami ma készen is lett.

A nyár utolsó napjait már a varrásra készüléssel, egy kis rendrakással fejeztem be. Ki kellett válogatni a nyári ruhákat, s azokat amik már méretben nem jók, hiszen változik a hőmérséklet, változik a méret (kivéve az enyém sajnos nem olyan ütemben mint szeretném), változnak a preferenciák, s ezek által megváltozott az olvasnivalóim listája is.

Na de visszatérve a cipőre, az látszik, hogy farmer, talán az is, hogy bőr talpú és tépőzáras pánttal készült, de hogy 14,5 centis a hossza és eladósorba kerül hamarosan az biztos nem látszik.

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails