2010. április 29., csütörtök

változás

Szabó Lőrinc: Szél hozott, szél visz el


Köd előttem, köd mögöttem,
Isten tudja honnan jöttem 
Szél hozott, szél visz el, 
Miért kérdjem, mért visz el? 
Sose néztem merre jártam,
A felhőkkel kiabáltam 
Erdő jött, jaj be szép!
Megcibáltam üstökét. 
Jött az erdő, nekivágtam. 
A bozótban őzet láttam.
Kergettem, ottmaradt. 
Cirógattam,  elszaladt.
Ha elszaladt, hadd szaladjon. 
Csak szeretőm megmaradjon. 
Szeretőm a titok, 
ő se tudja ki vagyok. 
Isten tudja honnan jöttem, 
köd előttem, köd mögöttem. 
Szél hozott, szél visz el. 
Bolond kérdi, mért visz el.


Jónéhány napja kavarog ez a dal a fejembe. Szerettem volna videót is betenni, de egyszerűen nem jövök rá, hol lehetne :( Helyett itt a linkje, lehet Halász Judit vagy Koncz Zsuzsa előadásában is hallani,  mindekettő nagyon szép.


Azért kavarog ez a fejemben, mert még éppen hat hét és köd mögöttem, mögöttünk, utazunk, költözünk!  Messze, elég messze, de nagyon régóta 4-5 éve tervezve. A tervek állandóan változnak, s ez is kicsit másként volt eltervezve, s előrébb kellett néhány hónappal hoznunk. Azért a net összekötmajd minket akkor is, és eszemben sincs eltűnni, a blogot folyatatom, de vannak még kérdések amik válaszra várnak. Bízom benne,hogy minden jól alakul és a bolt is nyitva maradhat, gyarapíthatom én is a határon túlról meskázók körét. 
Köszönöm az eddigi olvasóimnak a sok-sok kommentet, levelet, visszajelzést. 

2010. április 27., kedd

nyári takaró

Elkészült, mutatom az első horgolásom.

Húsvétra ugyan készült Lilinek egy kis szütyű, hiszen az apró nyuszikat nem vihettük a locsolóknak csak úgy kézben, még elszöktek volna az apró kezéből. Szóval ez az első s az eddigi legnagyobb horgolmányom.

Azért hogylétre jöhetett, köszönetet kell mondanom Jandónak, mert ha ő és az általa látrehozott horgo-blog nincs lehet sose kezdek bele. Annásnak is köszönöm a remek leírást, mert ez volt a második lökés. A sokaid meg, hogy mindenki tettrekész volt!

A horgoláshoz tartozó további részleteket hamarosan megírom a horgo-blogra, hogy ott is legyen olvasni való. A többi rész meg marad itt, de csak röviden.

Szóval kész. Lili birtokba vehette volna már, de sokkal izgalmasabb volt addig míg nemkészült el teljesen és még volt benne horgolótű. De majd lesz bővel alkalma használni nyáron, egy szép hosszú nyáron,mikor  csak egy vékony lepel is elég takarónak.
A mérete végül 82x82 lett, az eredeti elképezelést módosítani kellett, mert a család állandóan beleszólt :), hogy hamar ki fogja nőni. Így is, de legalább megcsináltam és nagyon szerettem csinálni mert kikapcsolt teljesen!

Mint sokan mások szeretnék nyerni én is néhány motring fonalat. Vágyam belőle egy nyári kendő, ezért részt veszek ebben a játékban:






"FELTÉTELEK:

Tedd ki a blogodba a barika.hu linkjét és az itt látható bannert

Regisztrálj a levendula fórumra, ha még nem tetted, mert ott sok hasznos infót megtalálsz az általunk forgalmazott termékekről, képeket láthatsz, véleményeket olvashatsz.

Írd ki a blogodban ezeket a feltételeket és linkeld nekünk a Levendulán, itt majd várd a sorsolást ;)

NYEREMÉNY:500 g (5 motring) általad választott fonal (yarundyed)

JÁTÉK HATÁRIDEJE:
2010. április 30. 24:00"

2010. április 25., vasárnap

szuper

ilyen volt a hetünk. Ugyan voltak benne bakik, és változások mégis nagyon nagyon jól éreztük magunkat!

A szép napsütésnek köszönhetően szinte egész nap kint tettünk vettünk, szélforgókat szüreteltünk na meg szereltünk, bicikliztünk, kertészkedtünk na és persze varrtunk is, mindent a napsütés 100%os felhasználása mellett kint a kertben.

Nincs mese menni kell ki, már korán reggel! Ha lennének tyúkjaink mondanám, hogy azokat etetni, na de nincsenek. Viszont menni kell megnézni a postaládát, leszedni a meg össze is szedni a forgókat, mert azért volt szél is, bringázni is kell, meg az első fagyit megenni. Hmmm, milyen finom is az. Mint az ebéden a tejföl amit jó elkenni az arcunkon vagy egy finom rámen amit már Budapesten is lehet kapni és ezen a héten ebben is lehetett részünk! A jó levegőn persze mindenki elfárad, főleg ha tele a gyomor, ki is dőltünk korán, de napközben míg a kisasszony aludt ...

... kiköltöztettem a varrógépet a kertben és szépen haladtam. Idilli varróhelyet teremtettem.  Heti termés 5 cipő: 2 gyerek, 3 felnőtt, 2 nadrág Lilinek és hip hip hurrá a takaró is elkészült. Majd mutatok mindent, szépen sorban, de a képeken az alábbi kreálmányokat lehet felfedezni: kantáros nadrág igen régről de most nőtt bele 74 es méret? :), kifordítató kabát Burda gyerekdivat alapján, ismerősen szőrös anyagból, Ottobre 2010/1 minta alapján készült rózsaszín kordnardág, ennek lett most másik kord testvére és a barna térdgatyó. Kihagyhatatlan, hogy megemlítsem Bolyet sapit! Egy mosás után belenőtt :)

Szóval ettünk, ittunk, dolgoztunk és jót mulattunk, s legfőképen együtt voltunk, ilyen jöhet még még sok!













2010. április 21., szerda

Anya-fia

Az Anya-lánya cipők után, nagyon örültem ennek a felkérésnek. Annak, hogy nem csak anyák lányukkal, hanem fiúkkal is lehetnek, hogy ők is magukénak tudják érezni a cipőimet.


Így készült el az első Anya-fia páros, melyet a képek kedvéért kiegészítettem az inspirációt adó legkisebbel, s lettek hárman párban. 



Az anyuka cipő 39-es méret, a fia 26os méret, bőr talppal.
A számozást tekintve kipipáltam minden női méretet, és elkészült a 40-es szabásmintám is! 

2010. április 20., kedd

Ennyi maradt a készülő horgolt nyáritakaró színátmenetes fonalából. Összesen 8x50 grammot dolgoztam eddig fel, amiből ez a kis 3 grammos golyóscska maradt. Igzultam is, hogy kitart e az utolsó sor végéig :)
Az apró százszorszép jól mutatja a kisgömbőc méretét!



Végre újra napsütés, végre újra kint, újra jókedv és dalolás, íme kedves mondóka/dalocska (talán tudjátok hozzá a dallamát), hogy mindenkinek jó hangulata legyen:
Sárkány paripán vágtattam 
Gyémánt madarat mosdattam
Göncöl szekeret kergettem
Holdfény hajú lányt elvettem.

2010. április 17., szombat

talp és orr kicsit máshogy

Volt egy  próbálkozásom új talp létrehozására. Miután a kivitelezési (nem csúszik a varrógép talp alatt) problémát megoldottam és használatba vettük a cipőt, azért sokminden kiderült, plusz is, mínusz is.

A gumiszerű talp szuper szigetelő és SOSE csúszik. Egy pillanat alatt le lehet róla törölni mindent, de, na és itt jön a bibi, hiába ragasztottam egy textil talpra azért a lágysága miatt az igen erős igénybevételt kb 2 hétig bírta 100%on, és 2 hónap múlva az eleje teljesen eltűnt. Az orr alatt elkezdett kicsit morzsolódni, majd ez nagyon jó csipegetnivalóvá vált, ami segítit a további bomlást. A többi részen tart teljes pompájában, de azért ennél többet vártam tőle. Módosításra szorul, és az se vígasztal hogy kb ez alatt a 2 hónap alatt ki is növik a cipőt.



A módosítás tesztjét egy szívesen motorozó lányka végzi, szóval nem fogja kímélni! :)
A cipő vastagabb bőr talpat kapott a síma felével kifelé, hogy könnyen letötlhető legyen és ezt vágtam ki, hogy a csúszásmentesség is megmaradjon. Ragasztottam, varrtam, bízom az eredmény hosszabbtávúságában.


Az orr pedig szintén vastag bőrt kapott kicsit kicsipkézve. Mert csipke is került volna a cipőre a fehér sáv alá, de elbuktam vele. Van ez így, büszke voltam magamra, hogy jól sikerült, de mégse. Elég távol áll tőlem a használata és nem is hiányzik annyira róla, de a leglényegesebb így tetszik nekik.

A talp viszont plusz talpbetétnek bevállt, puha és szigel! Saját lábon tesztelve :)

2010. április 15., csütörtök

Meskabalám

Talán már láttátok, talán nem, ma egy meskabala készült nálam. Mi is lehetne más, mint egy pár cipellő.


A kivágási részek olyanok mint egy madár pocak és buksi, a madár farok pedig direkt nem középre került, hogy jobban csücsüljenek a madarak a rajzolt dróton. 

Remélem másoknak is tetszeni fog, mert szeretnék egy-két családtagom és egy ismeretlen ismerőst is megreptetni. Az első repülésem egyébkét nekem is egy motoros vitorlázó géppel történt. A 21. születésnapomra kaptam, hogy egy órát a nézttem a tájat a magasból. Először megijedtem, aztán annyira eléveztem fent, hogy nem akartam lejönni, főleg, hogy a leszállástól féltem egy kicsit. No volt is miért, mert a gép a leszálláshoz kikapcsolta a motort és úgy vitorláztunk le. Örök élmény!

2010. április 14., szerda

Díj innen is onnan is

Kapott díjjal jövök amit Lidérckétől, Bolyettől kaptam és Krisztől kaptam.
Kezdem a frissebbel, ert ugyan nem tartozik hozzá semmilyen szabály, mégis jóleső érzés kapni és adni.
Krisztől kaptam, de egyben vissza is adnám felé, mert szebbé teszi a napjaimat egy-egy bejegyzése, aztán ha nagyon elszomorodok Lidérckével elchateljük a problémát és úgy érzem megmentettük a világot, meglátogatom Toritextilt, akiből meg árad a napsugár, a sok sok sárga textiljével vagy a  Fércművek és Gombolt gazdáját, Jutkát (akivel ráadásul olyan közel lakunk, hogy alig találkozunk :) így szokott ez lenni).
Lenne még, de nincs blogja egy Juditnak, aki rövid idő alatt nagyon belopta magát a szívembe lányával együtt. Remélem mindenki olvassa akit felsoroltam! :)


Aztán a másik amit Lidérckétől és Bolyettől kaptam.


Született tehetség lennék? Hát, mindenkiben van valami érték, tehetség. Mégse tartom magam tehetségesnek, sose tartottam, születettnek meg még annyira se, inkább örököltnek, ahogy Krisz is fogalmazta egy kommentben. Ez sokkak találóbb! Nem könnyű tehetséges szülő gyerekének lenni, valahogy gyerekként sehogyse sikerült olyat készítenem mint a már gyakorltott kéznek, s ez akkor elkeserített. Csak bízni tudom benne, hogy majd Lilivel nem így lesz!
Na hát sok beszédnek sok az alja, ma ilyen a hangulatom, vessen magára aki elolvassa és kiszűri a lényeget.

Szabályok:
1./ Ha valaki adja én elfogadom ellenvetés nélkül
2./A logót kirakom a blogomba
3./A szabályzatot kirakom a blogomba
4./Megnevezek hat másik blogot akinek továbbadom a díjat
5./ Kitöltöm a tesztet és kirakom a blogomba

Akkor először is a teszt:
Név: Cecília Petra
Becenév: Cili, Cilus, Cilike (de ez szigorúan csak nálamnál idősebb meglett emberektől)
Lakhely: Jelenleg Budapest, Délpest, határán két kerületnek
Születési hely: Budapest
Magasság: 165 cm
Névnap: november 22
Foglalkozás: foglalkozom ezzel is azzal is, van hogy csimpihely vagyok és Anyuka, néha mosómedvének érzem magam, néha pedig a hangyákkal vívok harcot.
Testvér: na ez az amire gyerekként vágytam, aztán lett, de akkor már majdhogy az enyém lehetett volna. Van négy féltestvérem, de ebből egy a hugom akit testvérként is kezelek.
Anyanyelv:magyar
Beszélt nyelvek: kicsi angol de a kínaira is gyúrok nap mint nap
Gyűjtemény: élmény. Persze volt minden gyűjtés szalvéta, zsebpénz, 5-ösök gyűjtése, de általában a legtöbb gyűjtemény sok helyet igényel és egy idő után kacattá válik.
Cipőméret: 35-36. Nem ezt a tesztpontot nem én találtam ki, de nagyon ötletes volt, mert most mindenkinek tudom a lábméretét :)
Iskola: iskola iskola ki a csuda jár oda. Az alap általános után gimi, majd egyetem, BME gépészkar, terméktervező szerettem volna lenni, de a matek miatt abbahagytam félúton, aztán jött egy egyszerűbb lakber suli, majd ismét komoly felsőoktatás, BGF, de ez is éppen áll, mert Lili mellett nem tudtam vállalni se így se úgy. Azért remélem befejezem egyszer, ja itt az a matek amit a BME-n nem tudam megtanulni, simán ment. Hát hiába tanár függő is.

Kedvencek: Utazás, kirándulás, kiruccanás, menés, hívhatjuk bárhogy
Zsebpénz: az első zsebpénzem 20 Ft volt hetente, ebből akkor még kijött 4 gombóc fagyi.
Álom: e nélkül mire vinnénk? Persze hogy van mindig, álmodozom!
Háziállat.Jelenleg csak a hangyák aki a Lili széke alatt lesben állnak a lepotyogó falatokért. Sajnos a papagájuk is falánk és megevett olyat amit nem kellett volna.


Volt még valakinek a leírásában, hogy akitől kaptam annak a nevét kiírni színes betűkkel, na ez aztán a ... inkább megnevezek 6 bloggerinát akiből ugyan többen már megkapták a díjat, de ez engem cseppet se zavar: Anyahajó, FércJutka, Krisz, Ringu, Vacskamati, Toritextil. 


Ha megkaptad már én olvastam, és mivel a cipőméreted azóta csak nem változozz nem kell újra kitenni, kitölteni :)




2010. április 11., vasárnap

rövid hét - hosszú hétvégék kíséretében - avagy utaztunk

Amikor Lili még csak terv volt, már tudtam, hogy nem fogjuk tartani az akkori életformát, mely szerint sokat megyünk, utazunk, látunk szép tájat, várost, de reménykedtem, hogy lesz benne részünk, és neki merünk vágni a világnak gyerekkel is. Aztán persze minden megváltozott. Fontosabbnak tartottam, hogy nyugiba legyen és magam is kénylemesedtem. Már nem sikerül egyik napról a másikra elhatározni egy egy utazást, sőt semmit. Ha találkozónk van azt is jobb szeretem egy nappal előre tudni, hogy ha ebédre érünk haza legyen mit enni, vagy legyen mit magunkkal vinni.

Néhány hete foglaltam szobát egy bababarát szállodában a Balatontól nem oly messze. Tavaly mikor még férjem havonta állított haza az üdülési csekkekel, s mi nem tudtunk hitelen mit kezdeni velük, szépen beváltottam nálunk ajándék utalványra. Most itt volt a remek alkalom, hogy teszteljem Lilit idegenbe és "pihenjünk" mindhárman együtt.

Az utat jól viselte, hiszen szinte az egészet végig aludta. Ebéd után idultunk neki, alvásidőben és a 200 km-es útból csak az első és utolsó 10 perceket töltötte ébren. Ehhez képest a tavalyi Prága út 8 órája nagy kaland volt az akkor 5 hónapos Lilivel akivel kettesben mentündek autóval, míg a többiek motorral követtek, vagy éppen mi követtük őket. Ő hátul, én elöl, 1,5 óra menés, evés, büfizés, állás, anyázás, állás, menés, néha sírás. De szerencsésnek mondható, hogy sokat aludt napközben is még akkor. Mai fejemmel kicsit borzongok az úttól, az élmény miatt lehet, hogy ismét nekivágnék.


A legnagyobb félelem amúgy is mindig az alvás körül van, hogy fog aludni idegen helyen. Anyukáméknál megy neki, de ott azért mégis havonta legalább1x megfordulunk. Kérdés: Kellenek e a megszokott tárgyai...kell e költöztetni a teljes ágyát, takaróstól, játékotól, falmatricástól és gyerekszobát játékostól kacatostól.? Ahogy a szállást elfoglaltuk megmutattam a szobát és benne az ágyát, ő rögtön bele szeretett volna menni. Este se volt gond, pedig nem volt kivehető rács ahol ki be járhatott, az első éjjel kicsit zűrösebb volt, de másnapra ez is rendbe jött. A mindig hurcolt kis takaró azért kellett, de más nem hiányzott. Csak saját parám, hogy minden kell ahhoz hogy jól, otthon érezze magát. Csak egy kell a takarón kívül, Anya.

De tényleg semmi se kellett, minden ami otthonról jött ott is maradt kicsomagolatlanul, mert annyi minden történt körülötte, hogy ezekre nem volt szükség. Kint nyuszikat, tyúkokat (pipi azaz Lili papának mondja, de a bibe is baba szóval semmi csodálkozni való nincs a nyelvhasználatában), bárányokat, juhokat leshetett meg, a simogatáshoz még bátortalan. Hintázott, szaladgált, csúszdűzott a pénteki szép napsütéses délutánon. Felfedeztük a golyós várat amiben jót lehetett úszni, a bölcsit és az ovit, na meg a babákat. Szerencsére mindenhol van Sára, a sárgahajú baba amit karácsonyra kapott, és testvérei is ott ültek a polcon más színben. Így egyszerre több babával is sétált és játszott. Sára a babakocsiban, míg barna és pink társa a kezében :)

Úsztunk is, amit, hm szintén szerettem volna már kicsi korától, de a háziorvos annyira lebeszélt róla a  fertőzések miatt, hogy eddig csak egyszer, nyáron próbáltuk. Majdnem meg hiúsult a mostani úszás is, mert 3 héte az addig a kádból ki se szedhető Lili egyik napról a másikra nem akart belemenni a vízbe és mint a kismajom csimpaszkodott és sírt. Végül sikerült ez egy hét alatt leküzdeni a "valamitől" való félelmet és újra a régi kerékvágásba terelni az esti készülődést.

Lili élvezte a gyerektársaságot, hogy minden körülötte forgott, mi élveztük a pihenést, hogy nem unatkozott, nem kellet semmit tennünk, mert minden kéz alatt volt, s bevallom mikor aludt nagyon élveztem a csak felnőtteknek kijelölt fürdőt, mert egyébként az az érzésünk volt, hogy gyerektáborba kerültünk.

Fogak száma eközben a héten 10re emelkedett a meska tetszőtábor pedig 100 fölé!

2010. április 8., csütörtök

nyeregbe

Mármint brigna nyeregbe.
Mióta kitavaszodott és az idő egyre kellemesebb, Lili már reggel hozza a kinti cipőjét jelezve, hogy ő már menne. Jó hogy van hova kiengedni, megnézi a virágokat, kinyitja a postaládát, s ezekkel el is van egy darabig. Aztán átköszön a szomszéd kisfiú, s Lili már rohan felé. A gyerek társaság felbecsülhetetlen.

Télen minden hétfőn Ringatóba jártunk, énekelni, játszani és gyerekek közt lenni. Szomszédoltunk is sokat, de módjával, hogy azért ne legyünk terére senkinek. A játszótér egy nem menésbiztos gyerekkel inkább szenvedés, ráadásul mifelénk csak elvétve található. Az elmúlt időben a művelődési házba és a játszótérre, a postára és a játszóházba is autóval vagy busszal mentünk, de ebből elegem lett. Elhatároztam, hogy bringával megyünk majd. Gyalog ezek a távolságok hosszúnak tűnnek, 3-4 kilóméter, amit a forgalmasabb úton végigsétálni eröltetett menetben is minimum 25-30 perc, s szívjuk a benzingőzt feleslegesen. Biciklivel viszont kb 5.

A bringa a padláson, ülés nincs. Venni nem szerettem volna néhány hónap kedvéért, de mázlinkra másnak feleslegessé vált. Twitteren ajánlották fel és kapva kaptunk a remek lehetőségen, a húsvét hétvége egyik napján ellátogattunk egy kedves ismeretlen-ismerős családhoz ahol a gyerekek már maguk tekerik a bringát.

Miután Lili aludni tért a délelőtti játszás után, le hoztam, letakarítottam a paripát és felszereltem az űlést. Ó de rég ültem biciklin. Pedig régen nem telt el úgy nap, hogy le ne tekertem volna egy 20-30 kilóméretes távot a Dunaparti bicikli úton. Kipróbáltam, ment, nem lehet elfelejteni, hogy kell. Az üléssel, főleg ha már Lili benne volt egy kicsit másként kellett hajtani, ne lengjen ki oldalra, mert elhúzott, de nagyon tetszett Lilinek is nekem is az új közlekedési eszközünk. (Szánkó is jó volt, csak kár hogy éppen akkor kapott rá mikor már nem volt hó, persze akkor már le kellett venni, bele kellett ülni, húzni is kellett volna, de csak a vizes fű maradt)

Kihasználtuk a szép időt és betekertünk vele a sétálóra, a játszótérre, néztünk szökőkutat, hallgattuk a harangokat, vásároltunk és hazafelé már csicsergett Lili hátul. Nagyon örülök, hogy mostmár így mehetünk bármerre, s remélem egyre többet és többet, s egyszer majd Lili is annyira szeret biciklizni mint Mi.

2010. április 7., szerda

Balerina

Egyszerű de ettől szép. Rózsaszín és pink és virágos és lányos.


30 as méret, azaz 20 centis talphosszal rendelkezik. Bőr talp és vékony, gumipánt segít, hogy a futás és szaladás közben se csússzon el a lányka vagy vesszen el a lábról a topánka.
További képek a flickr-n.

2010. április 5., hétfő

húsvét

Mi is készülhetett nálunk húsvétra?
Vasárnap délután a finoman kifőzött házi sonkánk bebugyolálódott egy kis tésztába és hipp-hopp beugrott a sütőbe. Immáron nyolcadik éve, hogy húsvétkor cipóba sült csülök vár vasárnap este. Újdonság, hogy most kettőt kerekedett ki egy magunknak és egy anyóséknak. Hm, finom, de azt hiszem mindenki teli a sonkával, a tojással, retekkel, újhagymával és tojással (ha valaki mégis kedvet érez rá, hiszen van jövőre is húsvét, annak az egyszerű receptet szívesen leírom). Gyerek mellett, meg egy férj mellett csak röpke fotó készülhetett. Míg az egyik már a lilahagymát ette, ez volt Lili :), a másik kérte a fotót, "de nem legyen művészi", csak gyorsan egyet. Na olyan lett, gyors. Helyette inkább mutatom mivel várjuk a locsolókat.

Az hogy várjuk az túlzás. A szódásszifont idén megúszom, mert elfeljetődött a vásárláskor, huh :) Tojást festeni nem szeretek. Valahogy a festés macera volt mindig, sose olyan színű a reményteli fazékból kivéve ... írókázni rég írókáztam, gyöngyöt is ó mikor ragasztottam már, de a csillámpor se került elő. A reggeli bundáskenyérhez ugyan kifújhattam volna három tojást, de olyan éhes voltam, hogy éppen erre nem gondoltam. Na meg 3 tojás éppen semmi.
Előkerült viszont a filc, amiből, még mindig van bőven. Mindenki szép natúr tojásokat kap, egy kis fülpárral, szempárral és orral. Nem törik, szóval Lili frissen horgolt kis tatyójába nyugodtan beletehető. Majd ő adagolja a tojásokat :) Míg a cipó kelt, nőtt és sült 50+30+30 perceket és Lili is szépen aludt, kikanyarintottam 8 nyulacskának 2x8 kis tojás alakot, és jó hosszú fület, összevarrtam, megtöltöttem, rápöttyöltem a szemet, orrot. Ezek a tojás-nyuszikák pedig zsupsz beleugrottak a "tavasztündéri" sapihoz készült tatyóba. :)
 Gyors fotó a húsvéti látogatások előtt, csak a csokinyuszi foglalta le. 

Még egy kép, amikor szintén törhetetlen nyuszik vártuk a locsolókat, "néhány" éve. Hungarocell golyókból filccel díszítve. 

Minden lánynak annyi locsolót kívánok e napra amennyit ő szeretne, amitől úgy érzi a következő évben nem fog elhervadni. Szóval 0 és sok között bármilyen szám választható! :)

2010. április 2., péntek

Anya-lánya 3

azaz a harmadik cipőpáros ahol egy nagy cipőhöz kicsi is készül. Különlegessége ennek a párosnak, hogy nem is páros, hanem trió! A korábban bemutatott Barátnők cipő pisztáciája a legkisebb lány, s íme a nagyobbik lányka és az anyuka. 

Nagyon sok jó dolog ért az elmúlt időszakban, kedves kommentek, levelek, találkozások, örömök, de emelett kétségek és más is... így kerek az élet. 
Kerekecske dombocska, itt szalad a nyulacska! Kellemes húsvéti ünnepet kívánok, sok vagy kevés, kinen kinek szíve szerinti locsolókkal!


2010. április 1., csütörtök

virágom virágom

Ha tavasz akkor virág. Virág minden mennyiségben, a földön, a fán, a cserépben, a vázában. Frissek, vidámak, illatosak. Alig vártam, hogy kibújjon a hóvirág, majd a téltemető, a hófény, már bimbósak a tulipánok, jönnek a gyöngyikék, s végre gyönyörűen virágba borult a barackfa is.



Már csak a húsvéti díszítés hiányzik róla, na meg a levelek, mert ennyi virág mellett elképzelhetetlen, hogy a fán levél is lesz :)

A fák virágzása mindig is magával ragadott.  2 éve ilyenkor Szombathely töltöttünk egy hétvégét s az egyik tér telis tele volt virágzó cseresznyefával. Szemet gyönyörködtető, dús virágok!


Egyszer szeretném Japánban is látni a cseresznyefák virágzását, na majd ha közelebb leszünk arrafelé. Idén már lecsúsztam róla :), de talán jövőre! Ami viszont beleférhet bárki progjamába, s nem is kell olyan messze utazni, Autszriában az almafák virágzásását meglesni. A sógorok még fesztivált is rendeznek hozzá, ezévben is április végén.

Nem felejtettem el, Rózsaszín-pöttyöktől kapott virágot se! Köszönöm!



Vírítson itt ma ilyen sok virág mindenki örömére! Holnapra úgy is más mutatni valóm van, egy-két uncsi dolog, megint cipők :)

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails