Amikor Lili még csak terv volt, már tudtam, hogy nem fogjuk tartani az akkori életformát, mely szerint sokat megyünk, utazunk, látunk szép tájat, várost, de reménykedtem, hogy lesz benne részünk, és neki merünk vágni a világnak gyerekkel is. Aztán persze minden megváltozott. Fontosabbnak tartottam, hogy nyugiba legyen és magam is kénylemesedtem. Már nem sikerül egyik napról a másikra elhatározni egy egy utazást, sőt semmit. Ha találkozónk van azt is jobb szeretem egy nappal előre tudni, hogy ha ebédre érünk haza legyen mit enni, vagy legyen mit magunkkal vinni.
Néhány hete foglaltam szobát egy bababarát szállodában a Balatontól nem oly messze. Tavaly mikor még férjem havonta állított haza az üdülési csekkekel, s mi nem tudtunk hitelen mit kezdeni velük, szépen beváltottam nálunk ajándék utalványra. Most itt volt a remek alkalom, hogy teszteljem Lilit idegenbe és "pihenjünk" mindhárman együtt.
Az utat jól viselte, hiszen szinte az egészet végig aludta. Ebéd után idultunk neki, alvásidőben és a 200 km-es útból csak az első és utolsó 10 perceket töltötte ébren. Ehhez képest a tavalyi Prága út 8 órája nagy kaland volt az akkor 5 hónapos Lilivel akivel kettesben mentündek autóval, míg a többiek motorral követtek, vagy éppen mi követtük őket. Ő hátul, én elöl, 1,5 óra menés, evés, büfizés, állás, anyázás, állás, menés, néha sírás. De szerencsésnek mondható, hogy sokat aludt napközben is még akkor. Mai fejemmel kicsit borzongok az úttól, az élmény miatt lehet, hogy ismét nekivágnék.
A legnagyobb félelem amúgy is mindig az alvás körül van, hogy fog aludni idegen helyen. Anyukáméknál megy neki, de ott azért mégis havonta legalább1x megfordulunk. Kérdés: Kellenek e a megszokott tárgyai...kell e költöztetni a teljes ágyát, takaróstól, játékotól, falmatricástól és gyerekszobát játékostól kacatostól.? Ahogy a szállást elfoglaltuk megmutattam a szobát és benne az ágyát, ő rögtön bele szeretett volna menni. Este se volt gond, pedig nem volt kivehető rács ahol ki be járhatott, az első éjjel kicsit zűrösebb volt, de másnapra ez is rendbe jött. A mindig hurcolt kis takaró azért kellett, de más nem hiányzott. Csak saját parám, hogy minden kell ahhoz hogy jól, otthon érezze magát. Csak egy kell a takarón kívül, Anya.
De tényleg semmi se kellett, minden ami otthonról jött ott is maradt kicsomagolatlanul, mert annyi minden történt körülötte, hogy ezekre nem volt szükség. Kint nyuszikat, tyúkokat (pipi azaz Lili papának mondja, de a bibe is baba szóval semmi csodálkozni való nincs a nyelvhasználatában), bárányokat, juhokat leshetett meg, a simogatáshoz még bátortalan. Hintázott, szaladgált, csúszdűzott a pénteki szép napsütéses délutánon. Felfedeztük a golyós várat amiben jót lehetett úszni, a bölcsit és az ovit, na meg a babákat. Szerencsére mindenhol van Sára, a sárgahajú baba amit karácsonyra kapott, és testvérei is ott ültek a polcon más színben. Így egyszerre több babával is sétált és játszott. Sára a babakocsiban, míg barna és pink társa a kezében :)
Úsztunk is, amit, hm szintén szerettem volna már kicsi korától, de a háziorvos annyira lebeszélt róla a fertőzések miatt, hogy eddig csak egyszer, nyáron próbáltuk. Majdnem meg hiúsult a mostani úszás is, mert 3 héte az addig a kádból ki se szedhető Lili egyik napról a másikra nem akart belemenni a vízbe és mint a kismajom csimpaszkodott és sírt. Végül sikerült ez egy hét alatt leküzdeni a "valamitől" való félelmet és újra a régi kerékvágásba terelni az esti készülődést.
Lili élvezte a gyerektársaságot, hogy minden körülötte forgott, mi élveztük a pihenést, hogy nem unatkozott, nem kellet semmit tennünk, mert minden kéz alatt volt, s bevallom mikor aludt nagyon élveztem a csak felnőtteknek kijelölt fürdőt, mert egyébként az az érzésünk volt, hogy gyerektáborba kerültünk.
Fogak száma eközben a héten 10re emelkedett a meska tetszőtábor pedig 100 fölé!
