2009. augusztus 28., péntek

vers mindekinek

Réges régi, lassan 10 éves versem ez. Szeretni való és kifejező, és még mindig tetszik. Először a magamról szóló leírásba gondoltam tenni, de a hossza miatt inkább csak részletet teszek be.
A vicces, hogy valahol a fiók méllyén még floppy-n van meg, meg egy kis verses kötetben amit magamnak készítettem. De jó, hogy kinyomtattam, mert floppy-t már nem is tudom hol tudnék olvasni.
Íme hát a vers, mely 2000 tavaszán írodott:

A kő

A Föld forró mélyében
Nagy nyomás alatt születek,
Apró részecskékből,
Szemcsékből, kővé leszek.

A világon hova kerülök,
Majd eldönti a sors,
Alakom, lelkem csiszolatlan,
Érintetlen, s aromf.

A felszínre jutva
Folyómederben bújok,
Itt együttvagyunk mind,
A Kicsik és a Nagyok.

Megy a kemény munka
Nagy erővel dolgozik a víz,
Alakomat formálja,
Szüntelen nemesít.

Fájó torz testemből
Egy kis darabot kihasít,
Akarva akaratlan,
sok hibát jóra javít.

Felületem csiszolódik,
Már nem oly érdes,
Jellemem formálodik,
Nem durva vagy mérges.

Mert valamennyi követ
Formál e természeti hatás,
De ereje váltzik,
S így lesz mind más és más.

Egy napon a tiszta vízen át
Nyúl felém egy kéz,
Mely szépnek találva,
Kincsnek gyémántnak becéz.

2009. augusztus 26., szerda

közeleg az ősz


Az időjárás jelentést és a naptárt figyelve megállapítottam, hogy bizony megint közeleg az ősz. Ha ősz akkor pedig meleg ruha, megleg cipő. A hétvégén, most, hogy hosszú volt, de annál kevesebb időm egy apró cipőt készítettem. Nagyon vagány lett! Nem is tudtam sokáig dönteni, hogy a befűzött cipőfűző milyen színűlegyen. Zöld vagy kék? Végül a kéknél maradtam, bár az zöld bőrcsík ami még a cseresznyés kulcstartó készítése után maradt, nagyon jól mutatott benne. Bohókás volt. De nem kaptam pont ugyan olyan zöld bőrt, s így kék lett. Szép lett.
Készült másik is, Lili korábbi cipőjének továbbfejlesztett változata.

Nem szeretek ugyan olyat csinálni mint amit már egyszer elkészítettem, unalmas. Na persze néha, egy-két-há-...-kilenc nyúlnál azért megtettem, de az első volt az igazi élmény. Na de vissza a cipőre a szirmos cipő egy továbbfejelesztés, mert amikor az első készült és a forma kész volt törtem sokáig a fejem milyen dísz kapjon. Szormok lettek rajta. De milyen jó lett volna, ha a pánt is hozzá illene. Akkor nem volt lelkesedésem szétbontani, sem újracsinálni, de most remek alkalommal, megrendelésre más színből újra alkottam.


Megannyi ötlet tolong a fejemben cipőről, aprócskáról, nesszenetekről.

2009. augusztus 23., vasárnap

a 30as

Ez is megvolt, mondhatnám, 30 lettem. Mindenkitől kaptam szépet kedveset.

Elsőként Lili örvendeztetett meg az első fogával, majd jött egy kis családi összejövetel és a többi ajándék sorra. Egy kis cérna gyűjtemény kiegészítés, könyv, lyukasztó... és választható élmény. Krisztiánnal azt beszéltük legyen élmény amit kapunk. Na most feladta a leckét mert 60 program közül választhatok, ami le is szűkült, de nem eléggé. Még mindig a nyertesek között van a helikopterezés, a tandemugrás, a vezetéstechnikai trénig és a hőlégballonozás. Hát igen, aligha lehet legtagadni, hogy a repülést szeretem. Hamarosan választok!

2009. augusztus 17., hétfő

Kezdetnek visszaszámlásás

Mint egy film kezdete, de miért visszaszámlálással kezdődik egy blog?

Még egy napig mondhatom magam huszonévesnek :) Hát igen, ezt aztért fel kell jegyezni, holnaptól biztos sokkal bölcsebb harmincas leszek. Majd meglátjuk...

... és visszaszámlálás, mert még egy év van az utazásig. Várakozással, vágyakozással és persze csipet félelemmel együtt. Fel kell rá készülni...

... mint ahogy az évben számoltam már vissza a napokat, hogy mikor érkezik Lili. Akkor csak húszig kellett számolni.

Egyszóval 2009 a visszaszámlálás éve. Nálam.

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails